Ámósz 1

1 Ámósz beszédei, aki a tekóai pásztorok közé tartozott. Ezt látta Izráelről Uzzijjának, Júda királyának és Jeroboámnak, Jóás fiának, Izráel királyának az idejében, két évvel a földrengés előtt.

2 Ezt mondta:

Felharsan azÚrhangja a Sionról,

mennydörög Jeruzsálemből;

gyászba borulnak a pásztorok legelői,

és elszárad a Karmel teteje.

Fenyegető próféciák Izráel szomszédai ellen

3 Így szól azÚr:

Három, sőt négy vétke miatt

nem bocsátok meg Damaszkusznak,

mert vas cséplőszánokkal

csépelték Gileádot.

4 Ezért tüzet bocsátok Hazáél házára,

és az megemészti Ben-Hadad palotáit.

5 Letöröm Damaszkusz zárait,

kiirtom az Áven-völgyből az uralkodót

és Bét-Édenből a fejedelmet.

Fogságba megy az arám nép Kírbe

– mondja azÚr.

6 Így szól azÚr:

Három, sőt négy vétke miatt

nem bocsátok meg Gázának,

mert a foglyokat mind elhurcolták,

és kiszolgáltatták Edómnak.

7 Ezért tüzet bocsátok Gáza várfalára,

és az megemészti palotáit.

8 Kiirtom Asdódból az uralkodót

és Askelónból a fejedelmet.

Azután Ekrón ellen fordulok,

elpusztul a filiszteusok maradéka is

– mondja az én Uram, azÚr.

9 Így szól azÚr:

Három, sőt négy vétke miatt

nem bocsátok meg Tírusznak,

mert a foglyokat

mind kiszolgáltatták Edómnak,

nem törődtek a testvéri szövetséggel.

10 Ezért tüzet bocsátok Tírusz várfalára,

és az megemészti palotáit.

11 Így szól azÚr:

Három, sőt négy vétke miatt

nem bocsátok meg Edómnak,

mert fegyverrel üldözte testvérét,

nem ismert irgalmat,

szüntelen tombolt haragja,

nem engedte dühét csillapodni.

12 Ezért tüzet bocsátok Témánra,

és az megemészti Bocrá palotáit.

13 Így szól azÚr:

Három, sőt négy vétke miatt

nem bocsátok meg az ammóni népnek,

mert felhasogatták Gileád terhes asszonyait,

hogy kiterjesszék határaikat.

14 Ezért tüzet gyújtok Rabbá várfalán,

és az megemészti palotáit

harci zajban a csata napján,

szélvészben a vihar napján.

15 Királyuk fogságba kerül

vezéreivel együtt

– mondja azÚr.

—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/AMO/1-a8283e97607eb17025f22b11d5f96a56.mp3?version_id=920—

Leave a comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

1 × four =