1 Így szól azÚr:
Három, sőt négy vétke miatt
nem bocsátok meg Móábnak,
mert mésszé égette
Edóm királyának csontjait.
2 Ezért tüzet bocsátok Móábra,
és az megemészti Kerijjót palotáit.
Csatazajban hal meg Móáb népe,
harci lárma és kürtzengés közben.
3 Kiirtom belőle a bírót,
és vele együtt minden vezérét megölöm
– mondja azÚr.
4 Így szól azÚr:
Három, sőt négy vétke miatt
nem bocsátok meg Júdának,
mert megvetették azÚrtörvényét,
és nem tartották meg rendelkezéseit.
Tévelygésbe vitték őket bálványaik,
amelyeket elődeik követtek.
5 Ezért tüzet bocsátok Júdára,
és az megemészti Jeruzsálem palotáit.
Fenyegető prófécia Izráel ellen
6 Így szól azÚr:
Három, sőt négy vétke miatt
nem bocsátok meg Izráelnek,
mert eladják pénzért az igazat,
és egy pár saruért a szegényt.
7 Azt kívánják, hogy a nincstelenek
a föld porát szórják a fejükre,
és elutasítják a szűkölködő ügyét.
Apa és fia egy leányhoz járnak,
így gyalázzák meg szent nevemet.
8 Zálogba vett ruhán terpeszkednek
minden oltár mellett,
és a megbírságoltak borát isszák
Istenük házában.
9 Pedig én kipusztítottam
előlük az emóriakat,
akik magasak voltak, mint a cédrusok,
és erősek, mint a tölgyek,
de elpusztítottam gyümölcsüket fent
és gyökerüket lent.
10 Fölhoztalak benneteket
Egyiptom földjéről,
és vezettelek a pusztában
negyven esztendeig,
hogy birtokba vegyétek
az emóriak földjét.
11 Fiaitok közül
prófétákat támasztottam,
ifjaitok közül názírokat.
Nem így van-e, Izráel fiai?
– így szól azÚr.
12 De ti a názírokat borral itattátok,
a prófétákra meg ráparancsoltatok:
Ne prófétáljatok!
13 Ezért én megingatom
alattatok a földet,
ahogyan meginog a szekér,
ha kévékkel van tele.
14 Nem lesz menekvés a gyorsnak,
az erős semmire sem megy az erejével,
és a vitéz sem menti meg életét.
15 Az íjász sem tud helytállni,
a gyors lábú sem tud elmenekülni,
és a lovas sem menti meg életét.
16 A legbátrabb vitéz is
páncélját eldobva menekül majd azon a napon
– így szól azÚr.
—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/AMO/2-27a1b7d76810ba61df65365f4b98f96f.mp3?version_id=920—