Jób negyedik válasza: Ártatlanságának Isten a tanúja
1 Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:
2 Ilyesfélét eleget hallottam.
Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan!
3 Vége lesz-e már az üres beszédnek?
Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz?
4 Én is tudnék úgy beszélni, mint ti,
csak volnátok az én helyemben!
Tudnék én is szép szavakat mondani nektek,
csóválhatnám gúnyosan a fejemet.
5 Szavaimmal erősíthetnélek titeket,
ajkaim részvétével nyugtatgatnálak.
6 Attól, hogy beszélek, nem enyhül fájdalmam,
de ha abbahagyom, akkor sem múlik el;
7 mostanra teljesen kimerített.
Elpusztítottad egész családomat.
8 Megragadtál! Tanúvá lett,
ellenem támadt, engem vádol
elesett állapotom.
9 Haragja marcangolt és üldözött engem.
Fogait csikorgatja ellenem,
villogó szemekkel néz rám ellenségem.
10 Feltátották ellenem szájukat,
gyalázkodva arcul vertek,
együtt vonulnak ellenem.
11 Isten kiszolgáltat engem az álnokoknak,
és a bűnösök kezébe juttat.
12 Nyugalomban éltem, de ő összetört.
Nyakon ragadott, és szétzúzott,
céltáblának használt engem.
13 Mindenfelől záporoznak nyilai;
felhasítja veséimet kíméletlenül,
epémet kiontja a földre.
14 Rést rés után tör rajtam,
és rám rohan, mint valami hős.
15 Varrott zsákruhát húztam a bőrömre,
porba hajtottam büszkeségemet.
16 Arcom a sírástól kivörösödött,
szempilláimon a halál árnyéka ül.
17 Pedig nem tapad kezemhez erőszak,
és imádságom tiszta.
18 Föld, ne fedd be véremet,
ne némuljon el segélykiáltásom!
19 Most is van tanúm a mennyben,
és kezesem fenn a magasságban.
20 Saját barátaim csúfolnak!
Könnyek között tekintek Istenre,
21 hogy igazolja a férfiút Istennél,
és az embert felebarátjával szemben.
22 Mert ez a néhány esztendő eltelik,
és én nem térek vissza az ösvényről,
amelyen elmegyek.
—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/JOB/16-5f9c2c201dfd923ccaf88474c8452437.mp3?version_id=920—