Zakariás 2

Látomás négy szarvról és négy kovácsról

1 Azután föltekintettem, és négy szarvat láttam.

2 Azt kérdeztem a velem beszélő angyaltól: Mik ezek? Ő pedig így felelt nekem: Ezek a szarvak szórták szét Júdát, Izráelt és Jeruzsálemet.

3 Azután azÚrnégy kovácsot mutatott nekem.

4 Ezt kérdeztem: Mit akarnak ezek csinálni? Így felelt: Ezek a szarvak úgy szétszórták Júdát, hogy még a fejét sem merte fölemelni senki. De eljöttek ezek, hogy megrémítsék a népeket, és letörjék a szarvukat, mert szarvukkal támadtak Júda országára, és szétszórták.

Látomás Jeruzsálem jövendő nagyságáról

5 Azután föltekintettem, és egy férfit láttam, mérőzsinórral a kezében.

6 Megkérdeztem: Hová mégy? Ő így válaszolt nekem: Megmérem Jeruzsálemet, hogy lássam, milyen széles és milyen hosszú.

7 Ekkor előlépett a velem beszélő angyal, majd egy másik angyal lépett oda hozzá,

8 akinek ezt mondta: Fuss oda ehhez az ifjúhoz, és mondd meg neki, hogy falak nélküli város lesz Jeruzsálem, olyan sok ember és állat lesz benne!

9 Én magam oltalmazom mindenfelől – így szól azÚr–, mint egy tüzes fal, és ott leszek benne dicsőségesen.

10 Jaj! Jaj! Fussatok ki az északi országból – így szól azÚr–, hiszen szétszórtalak benneteket a négy égtáj felé! – így szól azÚr.

11 Jaj! Menekülj, Sion, aki Babilóniában laksz!

12 Mert a SeregekUra, aki a maga dicsőségére küldött el engem, ezt mondja azokról a népekről, amelyeknek ti zsákmányul estetek: Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja!

13 Majd én fölemelem a kezemet ellenük, és saját szolgáik zsákmányává lesznek! Akkor megtudjátok, hogy a SeregekUra küldött engem.

14 Ujjongj, örülj, Sion leánya, mert jövök már, és veled fogok lakni – így szól azÚr.

15 A többi nép is csatlakozik azÚrhoz azon a napon, és az ő népévé lesznek, ő pedig köztetek fog lakni. Akkor megtudjátok, hogy a SeregekUra küldött engem hozzátok.

16 AzÚrbirtokba veszi Júdát, mint tulajdonát a szent földön, és továbbra is Jeruzsálem lesz a választottja.

17 Csendesedjék el mindenki azÚrelőtt, mert elindult szent lakhelyéről!

—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/ZEC/2-aef375b84dd65d783677609344a2506b.mp3?version_id=920—

Leave a comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

1 × two =