Mikeás 3

A gonosz vezetők és a hamis próféták ellen

1 Ezt mondtam:

Halljátok meg, Jákób elöljárói,

Izráel házának vezetői!

Nem tinektek kell-e

ismerni a törvényt?

2 Ti gyűlölitek a jót,

és szeretitek a rosszat!

Lenyúzzátok az emberekről a bőrt,

és csontjaikról a húst.

3 Ti megettétek népem húsát,

lenyúztátok róluk a bőrt,

csontjaikat összetörtétek

és feldaraboltátok, mint a húst,

amely fazékba vagy bográcsba kerül.

4 Majd kiáltanak még azÚrhoz,

de ő nem válaszol nekik;

elrejti majd akkor az arcát előlük,

mert gonosz tetteket követtek el.

5 Ezt mondja azÚr

azokról a prófétákról,

akik félrevezetik népemet,

akik békességet hirdetnek,

ha van harapnivalójuk,

de hadat indítanak az ellen,

aki nem ad nekik enni:

6 Olyan éjszaka száll rátok,

amelyben nem lesz látomás,

és olyan sötétség,

amelyben nem lesz jövendölés.

Leáldozik a próféták napja,

nappal is sötétség borul majd rájuk.

7 Szégyent vallanak a látnokok,

pironkodnak a jósok,

eltakarják arcukat mindnyájan,

mert nem kapnak választ Istentől.

8 Engem azonban betölt azÚrlelke

erővel, igazsággal és hatalommal,

hogy megmondjam Jákóbnak, mi a bűne,

és Izráelnek, hogy mi a vétke.

9 Halljátok meg ezt,

Jákób házának elöljárói,

Izráel házának vezetői,

akik utáljátok a törvényt,

és minden igaz ügyet kiforgattok!

10 Vérontással építitek a Siont,

álnoksággal Jeruzsálemet!

11 Elöljárói megvesztegetve bíráskodnak,

papjai megkérik az árát a tanításnak,

prófétái pénzért jósolnak,

és még azÚrra hivatkozva mondják:

Közöttünk van azÚr,

nem érhet minket baj!

12 Ezért miattatok felszántják a Siont,

mint a mezőt,

Jeruzsálem romhalmaz lesz,

a templomhegy pedig erdős magaslat.

—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/MIC/3-d36f7c68677bc65bf69ac92b1526381f.mp3?version_id=920—

Leave a comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

20 + seventeen =