Bírák 2

Az Úr angyala inti Izráelt

1 AzÚrangyala fölment Gilgálból Bókímba, és ezt mondta: Kivezettelek benneteket Egyiptomból, és behoztalak erre a földre, amelyet esküvel ígértem atyáitoknak, és azt mondtam: Nem bontom fel szövetségemet veletek soha,

2 de ti se kössetek szövetséget ennek a földnek a lakosaival, romboljátok le oltáraikat! Ti azonban nem hallgattatok szavamra. Hogy tehettétek ezt?

3 Azt is mondtam: Nem űzöm el őket előletek, hadd legyenek az oldalatokban, isteneik pedig legyenek csapdává a számotokra!

4 Amikor azÚrangyala elmondta ezeket a dolgokat Izráel fiainak, a nép hangos sírásra fakadt.

5 Ezért nevezték el azt a helyet Bókímnak. És áldozatot mutattak be ott azÚrnak.

Józsué halála és temetése

6 Amikor Józsué elbocsátotta a népet, Izráel fiai elmentek, ki-ki a maga örökségébe, hogy birtokba vegyék az országot.

7 A nép pedig azUrat szolgálta Józsué egész életében meg azoknak a véneknek az idejében, akik túlélték Józsuét, és akik látták azÚrnak mindazokat a nagy tetteit, amelyeket véghezvitt Izráelért.

8 Azután meghalt Józsué, Nún fia, azÚrszolgája száztíz éves korában,

9 és eltemették örökségének a területén, Timnat-Szerahban, Efraim hegyvidékén, a Gaas-hegytől északra.

10 Az az egész nemzedék is atyái mellé került, és egy másik nemzedék támadt utána, amely nem ismerte azUrat, sem azokat a tetteket, amelyeket véghezvitt Izráelért.

A bírák

11 Izráel fiai azt cselekedték, amit rossznak lát azÚr, mert a Baalokat tisztelték.

12 Elhagyták azUrat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptomból, és más istenek után jártak a környező népek istenei közül, azokat imádták, és így ingerelték azUrat.

13 De amikor elhagyták azUrat, és Baalt meg az Astartékat tisztelték,

14 föllángolt azÚrharagja Izráel ellen, és fosztogatók kezébe adta, hogy fosztogassák őket. Kiszolgáltatta őket a körülöttük levő ellenségeiknek, úgyhogy nem tudtak többé ellenségeiknek ellenállni.

15 Valahányszor kivonultak, azÚrkeze bajt hozott rájuk, ahogyan megmondta azÚr, és ahogyan megesküdött nekik azÚr. Így nagyon szorult helyzetbe jutottak.

16 Akkor bírákat támasztott azÚr, és azok megszabadították őket fosztogatóik kezéből.

17 De bíráikra sem hallgattak, hanem más istenekkel paráználkodtak, és azokat imádták. Hamar letértek arról az útról, amelyen őseik jártak, akik hallgattak azÚrparancsolataira. Ők nem így cselekedtek.

18 Mert amikor azÚrbírákat támasztott nekik, maga azÚrvolt a bíróval, és megszabadította őket ellenségeik kezéből, amíg az a bíró élt. Megkönyörült rajtuk azÚr, amikor panaszkodtak nyomorgatóik és sanyargatóik miatt.

19 De amikor meghalt a bíró, ismét romlottabbak lettek őseiknél, mert más istenek után jártak, azokat tisztelték, és azokat imádták. Nem hagytak fel cselekedeteikkel és megátalkodott magatartásukkal.

20 Föllángolt ezért azÚrharagja Izráel ellen, és ezt mondta: Mivel ez a nép megszegte szövetségemet, amelyre atyáikat köteleztem, és nem hallgat a szavamra,

21 én sem űzök ki többé egyetlen népet sem előlük azok közül, akiket Józsué a halálakor itt hagyott.

22 Mert velük fogom próbára tenni Izráelt: vajon ragaszkodnak-e azÚrútjához, ahogyan ragaszkodtak őseik, és azon járnak-e, vagy pedig nem.

23 Ezért hagyta helyükön azÚrezeket a népeket, és nem űzte ki őket azonnal, nem adta őket Józsué kezébe.

—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/JDG/2-1bfe82118f761fcb20e31118d0781b33.mp3?version_id=920—

Leave a comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

9 + 8 =