5Mózes 19

Menedékvárosok

1 Amikor Istened, azÚrkiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, azÚr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban,

2 jelölj ki három várost országodban, amelyet Istened, azÚrad neked birtokul.

3 Mérd le a hozzájuk vezető utat, és oszd fel három részre országod területét, amelyet örökségül ad neked Istened, azÚr, hogy oda menekülhessen mindenki, aki gyilkolt.

4 Életben maradhat az oda menekülő gyilkos abban az esetben, ha nem szándékosan ölte meg felebarátját, és nem gyűlölte azelőtt.

5 Ha tehát valaki elmegy az erdőbe felebarátjával fát vágni, és favágás közben meglendül keze a fejszével, a vas lerepül a nyeléről, és úgy eltalálja felebarátját, hogy az meghal, akkor meneküljön e városok egyikébe, hogy életben maradjon.

6 Mert ha a bosszúálló rokon haragra lobban, és üldözőbe veszi a gyilkost, utolérhetné és megölhetné, ha túl hosszú az út, pedig nem méltó a halálra, hiszen nem gyűlölte azt azelőtt.

7 Ezért parancsolom meg neked, hogy jelölj ki három várost.

8 Ha majd kiterjeszti határaidat Istened, azÚr, ahogyan megesküdött atyáidnak, és neked adja az egész országot – amelyről megígérte atyáidnak, hogy odaadja,

9 ha megtartod és teljesíted mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma megparancsolok neked, ha szereted azUrat, a te Istenedet, és ha az ő útjain jársz minden időben –, akkor jelölj ki még három várost e mellé a három mellé,

10 hogy ne ontsanak ártatlan vért országodban, amelyet Istened, azÚrad neked örökségül, és ne terheljen téged vérontás.

11 De ha valaki gyűlöli felebarátját, meglesi és rátámad, és úgy megüti, hogy az belehal, majd e városok egyikébe menekül,

12 akkor küldjenek érte városának a vénei, hozzák el onnan, és adják a bosszúálló rokon kezébe, hogy meghaljon.

13 Ne szánakozz rajta, hanem távolítsd el Izráelből az ártatlanul kiontott vért, akkor lesz jó dolgod.

A hamis tanúzás büntetése

14 Ne mozdítsd el felebarátod határát, amelyet az elődök jelöltek ki örökségedben, amelyet örökségül megkapsz azon a földön, amelyet Istened, azÚrad neked birtokul.

15 Nem elég egy tanú senkinek a bűne vagy vétke dolgában, bármilyen vétket követett is el. Csak két vagy három tanú vallomása elég az ítélethez.

16 Ha valaki ellen hamis tanú áll elő, és törvénytelenséggel vádolja őt,

17 akkor az a két ember, akinek pere van egymással, álljon azÚrszíne elé, a papok és a bírák elé, akik akkor hivatalban lesznek.

18 A bírák vizsgálják ki jól az ügyet, és ha hazudott a tanú, hazugságot vallott embertársa ellen,

19 azt tegyétek vele, amit ő akart tenni embertársával. Így irtsd ki a gonoszt a magad köréből!

20 Hallják ezt meg a többiek, és féljenek, és többé ne kövessenek el köztetek ilyen gonoszságot.

21 Ne szánakozz rajta! Életet életért, szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért!

—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/DEU/19-59f8f2b1d6df83fc248b36db654925c2.mp3?version_id=920—

5Mózes 20

A hadviselés szabályai

1 Ha háborúba vonulsz ellenséged ellen, és látsz lovakat, harci kocsikat és nálad nagyobb sereget, ne félj tőlük, mert veled lesz azÚr, a te Istened, aki fölhozott téged Egyiptom földjéről.

2 Amikor készültök az ütközetre, lépjen elő a pap, és beszéljen a néphez.

3 Ezt mondja nekik: Halld meg, Izráel! Arra készültök most, hogy megütközzetek ellenségeitekkel. Ne lágyuljon meg a szívetek, ne féljetek, ne rettegjetek, és ne rémüljetek meg tőlük!

4 Mert Istenetek, azÚrveletek megy, harcol értetek ellenségeitek ellen, és megsegít benneteket.

5 Az elöljárók pedig így beszéljenek a néphez: Van-e itt olyan ember, aki új házat épített, és még nem avatta fel? Az menjen vissza a házához, nehogy másvalaki avassa fel azt, ha ő meghal a harcban.

6 Van-e olyan ember, aki szőlőt ültetett, de még nem vette hasznát? Az menjen vissza a házához, nehogy másvalaki vegye hasznát, ha ő meghal a harcban.

7 Vagy van-e olyan ember, aki eljegyzett egy leányt, de még nem vette el? Az menjen vissza a házához, nehogy másvalaki vegye azt el, ha ő meghal a harcban.

8 Azután még ezt is mondják meg az elöljárók a népnek: Van-e itt olyan ember, aki fél, és lágyszívű? Az menjen vissza a házához, ne csüggessze el társainak a szívét a magáéhoz hasonlóan!

9 Amikor az elöljárók befejezik a néphez intézett beszédüket, rendeljenek csapatparancsnokokat a nép élére!

10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra!

11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.

12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcba száll veled, akkor kezdd meg az ostromát!

13 És ha kezedbe adja Istened, azÚr, akkor hányj kardélre benne minden férfit!

14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől szerzett zsákmányt, amit neked adott Istened, azÚr.

15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

16 De az itt lakó nemzetek városaiban, amelyeket örökségül ad neked Istened, azÚr, ne hagyj életben egy lelket sem!

17 Irtsd ki őket mindenestül: a hettitákat, az emóriakat, a kánaániakat, a perizzieket, a hivvieket és a jebúsziakat, ahogyan megparancsolta neked Istened, azÚr;

18 azért, hogy meg ne tanítsanak benneteket mindazoknak az utálatos dolgoknak az elkövetésére, amelyeket ők isteneik tiszteletére elkövetnek, és így ne vétkezzetek Istenetek, azÚrellen.

19 Ha egy várost hosszabb időn át kell ostromolnod, hogy legyőzd és elfoglald, ne pusztítsd ki a fákat, fejszét emelve rájuk! Egyél róluk, de ne vágd ki azokat, mert nem ember a mezőn levő fa, hogy az is ostrom alá kerüljön miattad.

20 Csak azt a fát pusztítsd el és vágd ki, amelyről tudod, hogy nem gyümölcsfa. Abból építs ostromműveket az ellen a város ellen, amely harcba szállt veled, míg csak el nem esik.

—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/DEU/20-6abd71a603e7200020f23f5a9f8e7522.mp3?version_id=920—

5Mózes 21

Engesztelés ismeretlen tettes által meggyilkoltakért

1 Ha azon a földön, amelyet Istened, azÚrad neked birtokul, találnak egy meggyilkolt embert, aki kint fekszik a mezőn, és nem lehet tudni, hogy ki ölte meg,

2 akkor menjenek ki véneid és bíráid, és mérjék meg, milyen messze van a meggyilkolt a környező városoktól.

3 Amelyik város legközelebb van a meggyilkolthoz, annak a városnak a vénei fogjanak egy üszőt, amellyel még nem dolgoztattak, amely még nem húzott igát.

4 Vigyék az üszőt a város vénei egy állandó vizű patakhoz, ahol nem művelik és nem vetik be a földet, és szegjék nyakát az üszőnek ott a pataknál.

5 Azután lépjenek elő a papok, Lévi fiai, mert őket választotta ki Istened, azÚr, hogy szolgáljanak neki, és áldást mondjanak azÚrnevével, és hogy az ő utasításuk szerint intézzenek el minden peres ügyet és minden testi sértést.

6 A meggyilkolthoz legközelebb eső város vénei mind mossák meg a kezüket az üsző fölött, amelynek a nyakát szegték a pataknál.

7 Azután jelentsék ki ezt: Nem a mi kezünk ontotta ki ezt a vért, és a mi szemünk nem látott semmit.

8 Bocsáss meg,Uram, népednek, Izráelnek, amelyet megváltottál, és ne ródd fel az ártatlanul kiontott vért népednek, Izráelnek! Így bocsánatot nyernek a vérontásért.

9 Így eltávolíthatod a magad köréből az ártatlanul kiontott vért, mert azt tetted, amit helyesnek lát azÚr.

Foglyul ejtett nővel kötött házasság

10 Ha háborúba vonulsz ellenséged ellen, és kezedbe adja azt Istened, azÚr, és foglyokat is ejtesz,

11 majd a foglyok között meglátsz egy szép nőt, megkedveled, és feleségül akarod venni,

12 akkor vidd be a házadba, ő pedig nyírja le a haját, és vágja le a körmét.

13 Azután vesse le magáról azt a ruhát, amelyben foglyul ejtették, és lakjék a házadban, de hadd sirassa apját és anyját egy hónapig, és csak azután menj be hozzá. Így légy a férje, ő pedig a feleséged.

14 Ha pedig később már nem tetszik neked, bocsásd őt szabadon! Pénzért nem adhatod el, de nem is tarthatod erővel magadnál, hiszen a magadévá tetted.

Az elsőszülöttségi jog

15 Ha valakinek két felesége van, és az egyiket szereti, a másikat pedig gyűlöli, és ha fiút szül neki mind a szeretett, mind a gyűlölt, de a gyűlöltnek a fia az elsőszülött,

16 akkor – ha majd felosztja birtokát a fiai között – nem teheti elsőszülöttjévé a szeretett feleség fiát a gyűlöltnek a fiával szemben, aki elsőnek született,

17 hanem a gyűlölt feleség fiát kell elsőszülöttnek elismernie, és annak kétszeres részt kell adnia mindenéből, mert férfierejének első termése ő; őt illeti az elsőszülöttségi jog.

Az engedetlen fiú büntetése

18 Ha valakinek engedetlen és konok fia van, nem hallgat sem apjának, sem anyjának a szavára, és még ha megfenyítik, akkor sem hallgat rájuk,

19 ragadja meg őt apja és anyja, vigyék ki városuk véneihez a helység kapujába,

20 és így szóljanak a város véneihez: Ez a fiú engedetlen és konok, nem hallgat a szavunkra, dorbézoló és részeges.

21 Akkor városának összes férfija kövezze őt együtt halálra! Így takarítsd ki a gonoszt a magad köréből! Egész Izráel hallja meg ezt, és féljen!

Az akasztott ember eltemetése

22 Ha valakit halálra ítélnek a vétkéért, és kivégzik, ha fára akasztod,

23 ne maradjon holtteste éjjelre a fán. Temesd el még aznap, mert átkozott Isten előtt az akasztott ember. Ne tedd tisztátalanná földedet, amelyet Istened, azÚrad neked örökségül!

—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/DEU/21-f7c353bc0bc6606f0376478bad3b5137.mp3?version_id=920—

5Mózes 22

Az elveszett jószág megőrzése

1 Ne nézd el, ha embertársad marhája vagy juha elcsatangol, ne menj el mellettük közömbösen, hanem tereld vissza embertársadhoz!

2 Ha pedig nem a közeledben lakik az embertársad, vagy nem ismered őt, akkor helyezd el a jószágot a magad házánál, és maradjon nálad, amíg embertársad nem keresi; akkor add vissza neki!

3 Ugyanezt tedd embertársad szamarával, ezt tedd a ruhájával, és ezt tedd minden elveszett holmijával, amelyet megtalálsz: nem szabad közömbösen elmenned mellette!

4 Ne nézd el, ha embertársad szamara vagy marhája kidől az úton. Ne menj el mellettük közömbösen, hanem segíts neki lábra állítani azokat!

Különböző intelmek

5 Nő ne viseljen férfiholmit, férfi se öltözzék női ruhába, mert utálja Istened, azÚrmindazokat, akik ilyet tesznek.

6 Ha útközben egy fán vagy a földön madárfészket találsz, amelyben fiókák vagy tojások vannak, és az anya rajta ül a fiókákon vagy a tojásokon, ne vedd el az anyát a fiókákról.

7 Az anyát okvetlenül ereszd el, és csak a fiókákat fogd meg, hogy jó dolgod legyen, és hosszú ideig élj!

8 Ha új házat építesz, készíts korlátot a háztetőre, hogy vérontással ne szennyezd be házadat, ha valaki leesnék róla.

9 Ne vess másik növényt a szőlő közé, különben az elvetett mag is meg a szőlő termése is mindenestül a szentély tulajdona lesz.

10 Ne fogj a szántáshoz ökröt és szamarat egy közös igába!

11 Ne öltözz olyan ruhába, amelyet gyapjúból és lenből szőttek egybe!

12 Készíts bojtokat felsőruhád négy sarkára, amellyel takarózol!

A házasság tisztaságára vonatkozó törvények

13 Ha valaki elvesz egy nőt, vele hál, de azután meggyűlöli,

14 és álnokul megvádolja, rossz hírét terjeszti, és ezt mondja: Feleségül vettem ezt a nőt, de amikor bementem hozzá, nem találtam szűznek,

15 akkor fogja a lány apja és anyja a lány szüzességének a bizonyítékait, és vigyék a város véneihez a kapuba.

16 Mondja ezt a lány apja a véneknek: Feleségül adtam lányomat ehhez az emberhez, de az meggyűlölte,

17 és most álnokul azzal vádolja, hogy nem találta szűznek a lányomat, pedig itt vannak lányom szüzességének a bizonyítékai. Ezután terítsék ki a ruhát a város vénei elé!

18 A város vénei pedig fogják meg azt az embert, és büntessék meg!

19 Bírságolják meg száz ezüstre, és adják azt a lány apjának, mert rossz hírét terjesztette egy izráeli szűznek. A nő maradjon a felesége, és nem szabad elbocsátania egész életében.

20 De ha igaz volt a vád, és valóban nem volt szűz a lány,

21 akkor vigyék a lányt apja házának a bejáratához, és kövezzék halálra a város férfiai, mert gyalázatot követett el Izráelben azzal, hogy paráználkodott apja házában. Így takarítsd ki a gonoszt a magad köréből!

22 Ha rajtakapnak valakit, hogy férjes asszonnyal hál, mindkettőjüknek meg kell halniuk: a férfinak is, aki az asszonnyal hált, meg az asszonynak is. Így takarítsd ki a gonoszt Izráelből!

23 Ha valaki a városban találkozik egy jegyben járó szűz leánnyal, és vele hál,

24 vigyétek ki mindkettőjüket annak a városnak a kapujába, és kövezzétek őket halálra! A lányt azért, mert nem kiáltott segítségért a városban, a férfit pedig azért, mert erőszakot követett el felebarátja asszonyán. Így takarítsd ki a gonoszt a magad köréből!

25 De ha a férfi a mezőn találkozik a jegyben járó leánnyal, és megragadja a férfi, majd vele hál, akkor csak a férfinak kell meghalnia, aki vele hált.

26 A lányt azonban ne bántsátok, mert a lány nem követett el semmit, ami halált érdemelne: olyan dolog ez, mint amikor valaki rátámad a felebarátjára, és meggyilkolja azt.

27 Hiszen a mezőn találkozott vele; ha segítségért is kiáltott a jegyben járó leány, nem volt, aki megmenthette volna.

28 Ha valaki egy szűz lánnyal találkozik, aki még nincs eljegyezve, megragadja, és vele hál, és rajtakapják őket,

29 akkor az a férfi, aki vele hált, adjon a lány apjának ötven ezüstöt, a lány pedig legyen a felesége, mert erőszakot követett el rajta; nem is szabad elbocsátania egész életében.

—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/DEU/22-3c2a67e50a76575574e6fe392978c39c.mp3?version_id=920—

5Mózes 23

1 Ne vegye el senki apja feleségét, és ne emelje fel apja takaróját!

Kik tartozhatnak az Úr gyülekezetéhez?

2 Nem tartozhat azÚrgyülekezetéhez a zúzott heréjű vagy a kasztrált.

3 Nem tartozhat azÚrgyülekezetéhez a félvér: még a tizedik nemzedéke sem tartozhat azÚrgyülekezetéhez.

4 Nem tartozhat azÚrgyülekezetéhez ammóni vagy móábi ember: még a tizedik nemzedékük sem tartozhat soha azÚrgyülekezetéhez.

5 Mert nem jöttek elétek kenyérrel és vízzel az úton, amikor kijöttetek Egyiptomból, és mert felbérelték ellened Bálámot, Beór fiát, az arám-naharajimi Petórból, hogy átkozzon meg téged.

6 De Istened, azÚrnem akarta Bálámot meghallgatni; sőt Istened, azÚráldásra fordította számodra az átkot, mert szeret téged Istened, azÚr.

7 Ne törődj békességükkel és javukkal soha, egész életedben!

8 Ne utáld az edómiakat, mert testvéreid ők! Ne utáld az egyiptomiakat, mert jövevény voltál országukban!

9 Ezeknek a harmadik nemzedékben született gyermekei azÚrgyülekezetéhez tartozhatnak.

A tábor tisztasága

10 Ha táborba szállsz ellenségeid ellen, őrizkedj minden rossz dologtól!

11 Ha valaki egy éjszakai eset miatt nem tiszta, az menjen ki a táboron kívülre! Ne menjen vissza a táborba addig,

12 amíg estefelé meg nem mosakodott: napnyugtakor azután bemehet a táborba.

13 Legyen a táboron kívül egy hely, ahová félremégy.

14 Legyen a fölszerelésed között egy ásó, hogy amikor a szükségedet elvégzed, áshass egy gödröt, majd betakarhasd vele a székletedet.

15 Mert Istened, azÚrveled jár a táborban, hogy segítségedre legyen, és kezedbe adja ellenségeidet; legyen azért a táborod szent, ne lásson ő nálad semmi szemérmetlenséget, különben elfordul tőled.

Különböző tilalmak

16 Ne szolgáltasd vissza gazdájának a rabszolgát, ha hozzád menekül a gazdájától!

17 Hadd lakjék közötted azon a helyen, amelyet választ magának városaid közül, ahol jó neki. Ne nyomorgasd őt!

18 Ne legyen szent helyeden parázna nő Izráel leányai közül, se parázna férfi Izráel fiai közül!

19 Ne vidd a parázna nő bérét, se a parázna férfi keresetét Istenednek, azÚrnak a házába semmiféle fogadalom címén, mert mindkettő utálatos Istened, azÚrelőtt.

20 Ne szedj kamatot testvéredtől se pénz, se élelem, se egyéb dolog után, amit kamatra szoktak adni!

21 Az idegentől szedhetsz kamatot, de testvéredtől ne szedjél kamatot! Akkor majd megáld téged Istened, azÚrminden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

22 Ha fogadalmat teszel Istenednek, azÚrnak, ne halogasd annak a teljesítését, mert úgyis számon kéri tőled Istened, azÚr, és vétek fog terhelni.

23 Ha nem teszel fogadalmat, azzal nem vétkezel.

24 Tartsd meg és teljesítsd, amit kimondtál, amikor önkéntes áldozatot fogadtál Istenednek, azÚrnak úgy, ahogyan azt megígérted!

25 Ha bemégy felebarátod szőlőjébe, ehetsz szőlőt jóllakásig, ha megkívánod, de edényedbe ne szedjél belőle!

26 Ha bemégy felebarátod gabonájába, szakíthatsz a kezeddel kalászokat, de sarlóval ne vágj a felebarátod gabonájából!

—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/DEU/23-b86bc259eb990ab86b142adadffaa853.mp3?version_id=920—

5Mózes 24

A házassági elválás

1 Ha valaki feleségül vesz egy lányt, és a férje lesz, de később nem találja kedvére valónak, mert valami ellenszenveset talál benne, akkor írjon válólevelet, adja azt az asszony kezébe, és úgy bocsássa el a házától.

2 Ha az elmegy a házától, majd hozzámegy feleségül valaki máshoz,

3 de a második férje is meggyűlöli, válólevelet ír neki, a kezébe adja, és elbocsátja a házától, vagy ha meghal a második férj, aki feleségül vette,

4 akkor az első férje, aki elbocsátotta, nem veheti újra feleségül, mert az ő számára tisztátalanná vált az asszony. Utálatos dolog az ilyen azÚrelőtt. Ne kövess el ilyen vétket azon a földön, amelyet Istened, azÚrad neked örökségül!

5 Ha valaki új házas, ne vonuljon hadba, és ne vessenek rá semmiféle terhet. Maradjon otthon kötelezettség nélkül egy évig, és legyen boldog a feleségével, akit elvett.

Az emberszeretet különböző törvényei

6 Ne vegyen zálogba senki kézimalmot vagy felső malomkövet, mert életet venne zálogba!

7 Ha valakit rajtakapnak azon, hogy elrabol egy embert testvérei, Izráel fiai közül, és erőszakkal magánál tartja vagy eladja, az ilyen rabló haljon meg! Így takarítsd ki a gonoszt a magad köréből!

8 Vigyázz arra, hogy a poklos kiütésnél gondosan megtartsd és teljesítsd mindazt, amire a lévita papok tanítanak. Tartsátok meg és teljesítsétek, amit megparancsoltam nekik!

9 Emlékezz vissza, hogy mit tett Istened, azÚrMirjámmal útközben, amikor kijöttetek Egyiptomból!

10 Ha kölcsönadsz valamit felebarátodnak, ne menj be a házába, hogy zálogot végy tőle!

11 Állj meg kint, és az az ember, akinek kölcsönt adtál, maga vigye ki hozzád a zálogot.

12 De ha nincstelen az az ember, ne feküdj le a zálogba vett ruhájában,

13 hanem napnyugtakor add vissza neki a zálogot, hogy a saját felsőruhájában fekhessen le. Ő áldani fog téged, te pedig igaz leszel Istened, azÚrelőtt.

14 Ne zsákmányold ki a nincstelen és szegény napszámost, akár a testvéred, akár olyan jövevény, aki országodban, a te lakóhelyeiden él.

15 Még aznap add ki a bérét, mielőtt lemegy a nap, mert nincstelen ő, és sóvárog utána: ne kiáltson azÚrhoz miattad, mert akkor vétek fog terhelni.

16 Ne kelljen meghalniuk az apáknak a fiakért, a fiaknak se kelljen meghalniuk az apákért; mindenkinek csak a maga vétkéért kelljen meghalnia!

17 Ne forgasd ki jogaiból a jövevényt és az árvát, és ne vedd zálogba az özvegy ruháját!

18 Emlékezz arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de kiváltott onnan téged Istened, azÚr. Ezért parancsolom neked, hogy így cselekedj.

19 Ha learatod gabonádat a mezőn, és ottfelejtesz egy kévét a mezőn, ne menj vissza fölvenni! Legyen az a jövevényé, az árváé és az özvegyé: így megáldja majd Istened, azÚrkezed minden munkáját.

20 Ha levered olajfádról a termést, utána már ne szedegess róla: legyen az a jövevényé, az árváé és az özvegyé!

21 Ha leszüreteled szőlődet, utána azt már ne böngészd végig: legyen az a jövevényé, az árváé és özvegyé.

22 Emlékezz arra, hogy szolga voltál Egyiptomban! Ezért parancsolom neked, hogy így cselekedj.

—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/DEU/24-6f3a73d6d96d740b9559e5c343038ea2.mp3?version_id=920—

5Mózes 25

A botbüntetés

1 Ha viszály támad férfiak között, és törvény elé mennek, hogy ítélkezzenek fölöttük, és az igazat fölmentik, a bűnöst pedig elmarasztalják,

2 akkor ha a bűnös verést érdemel, fektesse le a bíró, és veressen rá a jelenlétében annyit, amennyit a bűne miatt megérdemel.

3 De csak negyvenet verethet rá, többet nem, mert ha ennél több ütést méret rá, akkor szemed láttára gyalázzák meg embertársadat.

4 Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!

A sógorházasság

5 Ha testvérek laknak együtt, és közülük az egyik meghal fiúgyermek nélkül, akkor az elhunytnak a felesége ne menjen hozzá idegen férfihoz, aki nem a családhoz tartozik. A sógora menjen be hozzá, vegye feleségül, sógorházasságot kötve így vele.

6 A születendő első gyermek viselje az elhunyt testvér nevét, hogy ne töröljék ki annak a nevét Izráelből.

7 De ha annak a férfinak nincs kedve elvenni a sógornőjét, akkor a sógornője menjen el a vénekhez a városkapuba, és mondja ezt: A sógorom nem akarja fenntartani a testvére nevét Izráelben, nem akar velem sógorházasságot kötni.

8 A város vénei hívják oda a férfit, és beszéljenek vele. És ha állhatatosan azt mondja, hogy nincs kedve elvenni,

9 akkor lépjen oda hozzá a sógornője a vének szeme láttára, húzza le a sarut a férfi lábáról, köpje szembe, és ezt mondja: Így kell bánni azzal az emberrel, aki nem akarja építeni a testvére háza népét!

10 És nevezzék őt és háza népét Izráelben mezítlábasnak.

11 Ha két férfi összeverekedik egymással, és az egyikük felesége odamegy, hogy a férjét kiszabadítsa annak a kezéből, aki veri, odanyúl a kezével, és megragadja annak a szeméremtestét,

12 le kell vágni az asszony kezét irgalom nélkül.

Hamis mértékek használatának tilalma

13 Ne legyen tarsolyodban kétféle súlymérték, nagyobb és kisebb.

14 Ne legyen házadban kétféle véka, nagyobb és kisebb.

15 Pontos és hiteles súlymértéked, pontos és hiteles vékád legyen, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, azÚrad neked.

16 Mert utálatos Istened, azÚrelőtt mindenki, aki ilyet tesz; mindenki, aki hamisságot cselekszik.

Emlékeztetés Amálék bűnére

17 Emlékezz arra, hogy mit tett veled Amálék népe útközben, amikor kijöttetek Egyiptomból,

18 amikor találkozott veled útközben, és Istent nem ismerve levágta mindazokat, akik elgyengülve hátramaradtak közüled, mert fáradt és kimerült voltál.

19 Ha majd Istened, azÚrnyugalmat ad neked ellenségeidtől mindenfelől azon a földön, amelyet örök birtokul neked ad Istened, azÚr, akkor töröld el Amáléknek még az emlékét is az ég alól! El ne felejtsd!

—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/DEU/25-914d23bb481a3e698a217585613b1034.mp3?version_id=920—

5Mózes 26

Az új termés bemutatása

1 Amikor bemégy arra a földre, amelyet neked ad örökségül Istened, azÚr, birtokba veszed és letelepszel rajta,

2 akkor mindenből, amit behordasz a földedről, melyet Istened, azÚrad neked, vedd a föld termésének legjavát, tedd egy kosárba, és menj el arra a helyre, amelyet kiválaszt Istened, azÚr, hogy ott lakjék a neve.

3 Menj el a paphoz, aki abban az időben szolgálatban lesz, és ezt mondd neki: Vallást teszek ma azÚr, az én Istenem előtt, hogy bejöttem arra a földre, amelyről megesküdött azÚratyáinknak, hogy nekünk adja.

4 A pap vegye el kezedből a kosarat, és tegye le Istenednek, azÚrnak oltára elé.

5 Te pedig ezt mondd Istenednek, azÚrnak a színe előtt:

Bolyongó arámi volt az ősöm, aki lement Egyiptomba, és jövevény volt ott kevesedmagával, de nagy, erős és hatalmas néppé lett ott.

6 Az egyiptomiak azonban rosszul bántak velünk, nyomorgattak, és kemény munkát végeztettek velünk.

7 Akkor segítségért kiáltottunk azÚrhoz, atyáink Istenéhez, azÚrpedig meghallotta szavunkat, és meglátta nyomorúságunkat, gyötrelmünket és sanyarú sorsunkat.

8 És kihozott bennünket azÚrEgyiptomból erős kézzel és kinyújtott karral, nagy és félelmetes tettek, jelek és csodák között.

9 Azután behozott bennünket erre a helyre, és nekünk adta ezt a földet, a tejjel és mézzel folyó földet.

10 Azért hoztam most ide a termés legjavát arról a földről, amelyet te adtál nekem,Uram!

Így tedd azt oda Istenednek, azÚrnak színe elé, és borulj le Istenednek, azÚrnak színe előtt!

11 Azután örvendezz mindannak a jónak, amit Istened, azÚrad neked és házad népének, örvendezz a lévitával és a közötted lakó jövevénnyel együtt!

12 Amikor a harmadik esztendőben, a tizedadás évében hiánytalanul megadod egész termésednek a tizedét, és odaadod a lévitának, a jövevénynek, az árvának és az özvegynek, hogy egyenek és lakjanak jól lakóhelyeiden,

13 akkor ezt mondd Istenednek, azÚrnak színe előtt: Kivittem házamból a szent tizedet, oda is adtam a lévitának, a jövevénynek, az árvának és az özvegynek, pontosan úgy, ahogy megparancsoltad. Nem szegtem meg, és nem felejtettem el egyetlen parancsodat sem.

14 Nem ettem belőle gyászomban, nem voltam tisztátalan, amikor kivittem, és nem adtam belőle halottnak. Hallgattam Istenemnek, azÚrnak szavára, és mindenben úgy jártam el, ahogyan nekem megparancsoltad.

15 Tekints le szent lakóhelyedről, az égből, és áldd meg népedet, Izráelt és azt a földet, amelyet – ahogyan megesküdtél rá atyáinknak – nekünk adtál: ezt a tejjel és mézzel folyó földet.

A törvénykönyv záró intelmei

16 Azt parancsolja a mai napon Istened, azÚr, hogy teljesítsd ezeket a rendelkezéseket és törvényeket! Tartsd meg és teljesítsd azokat teljes szívedből és teljes lelkedből!

17 Te ma azt kívánod azÚrtól, hogy ő a te Istened legyen, mert te az ő útjain jársz, megtartod rendelkezéseit, parancsolatait és törvényeit, és hallgatsz a szavára.

18 AzÚrpedig azt kívánja ma tőled, hogy légy az ő tulajdon népe, ahogyan megmondta neked, és tartsd meg minden parancsolatát.

19 Akkor fölébe emel az összes többi népnek, amelyet teremtett, hogy dicséretes, hírneves és tisztelt légy. Istenednek, azÚrnak a szent népe leszel, ahogy megígérte.

—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/DEU/26-ac8ccc7dac4b9ca08693ecf19ad6d553.mp3?version_id=920—

5Mózes 27

Az emlékkövek felállítása

1 Ezután Mózes, Izráel véneivel együtt, ezt parancsolta a népnek: Tartsátok meg mindazokat a parancsokat, amelyeket ma parancsolok nektek!

2 Ha majd átkeltek a Jordánon arra a földre, amelyet neked ad Istened, azÚr, állíts fel nagy köveket, és meszeld be azokat!

3 Írd föl rájuk ezt a törvényt mind az utolsó szóig, amikor átkelsz, hogy bemenj arra a földre, amelyet Istened, azÚrad neked: a tejjel és mézzel folyó földre, ahogyan megígérte neked atyáid Istene, azÚr.

4 Amikor tehát átkeltek a Jordánon, állítsátok fel az Ébál-hegyen ezeket a köveket, ahogyan ma megparancsolom nektek, és meszeljétek be azokat.

5 Építs ott egy kőoltárt Istenednek, azÚrnak, a köveit ne faragd meg vassal!

6 Faragatlan kőből építsd Istenednek, azÚrnak az oltárát, és mutass be azon égőáldozatokat Istenednek, azÚrnak!

7 Mutass be békeáldozatot is: edd azt meg ott, és örvendezz Istenednek, azÚrnak színe előtt!

8 Írd rá a kövekre ezt a törvényt mind az utolsó szóig, tisztán és világosan!

9 Azután így beszélt Mózes a lévita papokkal együtt egész Izráelhez: Légy csendben, és halld meg, Izráel! Ezen a napon lettél Istenednek, azÚrnak a népe.

10 Hallgass azért Istenednek, azÚrnak a szavára, és teljesítsd parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket ma megparancsolok neked.

A tizenkét átokmondás

11 Mózes megparancsolta azon a napon a népnek:

12 Ha átkeltek a Jordánon, a Garizím-hegyen ezek álljanak fel, hogy megáldják a népet: Simeon, Lévi és Júda, Issakár, József és Benjámin.

13 Az Ébál-hegyen pedig ezek álljanak fel, hogy átkot mondjanak: Rúben, Gád és Ásér, Zebulon, Dán és Naftáli.

14 Azután szólaljanak meg a léviták, és mondják ezt hangos szóval egész Izráelnek:

15 Átkozott legyen az, aki mesterember keze munkájával faragott vagy öntött bálványt készíttet, amit utál azÚr, és azt titokban felállítja! Az egész nép pedig mondja rá: Ámen!

16 Átkozott, aki gyalázza apját vagy anyját! Az egész nép mondja rá: Ámen!

17 Átkozott, aki elmozdítja felebarátja határát! Az egész nép mondja rá: Ámen!

18 Átkozott, aki félrevezeti a vakot az úton! Az egész nép mondja rá: Ámen!

19 Átkozott, aki kiforgatja jogaiból a jövevényt, az árvát és az özvegyet! Az egész nép mondja rá: Ámen!

20 Átkozott, aki apja feleségével hál, mert apja takaróját emeli fel! Az egész nép mondja rá: Ámen!

21 Átkozott, aki bármiféle állattal közösül! Az egész nép mondja rá: Ámen!

22 Átkozott, aki a testvérével hál, akár apja leányával, akár anyja leányával! Az egész nép mondja rá: Ámen!

23 Átkozott, aki az anyósával hál! Az egész nép mondja rá: Ámen!

24 Átkozott, aki titokban agyonüti a felebarátját! Az egész nép mondja rá: Ámen!

25 Átkozott, aki vesztegetést fogad el, és ezzel egy ártatlan ember halálát okozza! Az egész nép mondja rá: Ámen!

26 Átkozott, aki nem tartja meg ennek a törvénynek az igéit, és nem teljesíti azokat! Az egész nép mondja rá: Ámen!

—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/DEU/27-23e7262c4b3c19fd94487cf4e7cd85d3.mp3?version_id=920—

5Mózes 28

Áldások ígérete

1 Ha engedelmesen hallgatsz azÚrnak, a te Istenednek szavára, ha megtartod és teljesíted mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok neked, akkor a föld minden népe fölé emel téged Istened, azÚr.

2 Rád szállnak mindezek az áldások, és kísérni fognak téged, ha hallgatsz azÚrnak, a te Istenednek szavára.

3 Áldott leszel a városban, és áldott leszel a mezőn.

4 Áldott lesz méhed gyümölcse, földed termése és állataid ivadéka, teheneid ellése és nyájaid szaporulata.

5 Áldott lesz kosarad és sütőteknőd.

6 Áldott leszel jártodban-keltedben.

7 Vereséggel sújtja azÚrellenségeidet, ha rád támadnak: egy úton vonulnak föl ellened, de hét úton menekülnek előled.

8 Áldást bocsát azÚrcsűreidre és minden vállalkozásodra, és megáld azon a földön, amelyet neked ad Istened, azÚr.

9 AzÚra maga szent népévé emel téged, ahogyan megesküdött neked, ha megtartod Istenednek, azÚrnak a parancsolatait, és az ő útjain jársz.

10 A föld valamennyi nemzete látni fogja, hogy azÚrról kaptad a nevedet, és félnek majd tőled.

11 Elhalmoz majd téged azÚrminden jóval méhed gyümölcsében, állataid ivadékában és földed termésében azon a földön, amelyről megesküdött azÚratyáidnak, hogy neked adja.

12 Megnyitja azÚrelőtted gazdag kincsesházát, az eget, és esőt ad földedre, amikor csak kell, és megáldja kezed minden munkáját. Te kölcsönadsz a többi népnek, de magad nem szorulsz kölcsönre.

13 Úrrá tesz téged azÚr, nem pedig szolgává; mindig fölül leszel, és sohasem alul, ha hallgatsz azÚrnak, a te Istenednek parancsolataira, amelyeket ma megparancsolok neked, hogy megtartsd és teljesítsd azokat,

14 és ha nem térsz el se jobbra, se balra azoktól az igéktől, amelyeket ma megparancsolok neked, nem jársz más istenek után, és nem tiszteled azokat.

Fenyegetés átkokkal

15 De ha nem hallgatsz azÚrnak, a te Istenednek szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyet ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:

16 Átkozott leszel a városban, és átkozott leszel a mezőn.

17 Átkozott lesz kosarad és sütőteknőd.

18 Átkozott lesz méhed gyümölcse és földed termése, teheneid ellése és nyájaid szaporulata.

19 Átkozott leszel jártadban-keltedben.

20 Átkot, zűrzavart és fenyegető veszélyt bocsát rád azÚrminden vállalkozásodban, amelybe belefogsz, úgyhogy hamarosan elpusztulsz, és elveszel gonosz tetteid miatt, mert elhagytál engem.

21 Dögvészt ragaszt rád azÚr, míg ki nem pusztít arról a földről, ahova bemégy, hogy birtokba vedd azt.

22 Megver azÚrsorvadással, lázzal és gyulladással, forrósággal és szárazsággal, aszállyal és gabonarozsdával. Üldözni fognak, míg csak el nem pusztulsz.

23 Fejed fölött az ég olyan lesz, mint az érc, alattad a föld pedig olyan, mint a vas.

24 Eső helyett homokot és port ad földedre azÚr: az égből száll majd rád, míg csak el nem pusztulsz.

25 Vereséggel sújt téged azÚrellenségeiddel szemben. Egy úton vonulsz föl ellenük, de hét úton menekülsz előlük. Elrettentő példa leszel a föld minden országának.

26 Holttested az ég összes madarának és a föld állatainak lesz az eledele, és nem lesz majd, aki elriassza őket.

27 Megver azÚregyiptomi fekéllyel, keléssel, viszketegséggel és rühességgel, amelyekből nem tudsz kigyógyulni.

28 Megver azÚrtébollyal, vaksággal és elmezavarral.

29 Déli napfényben is tapogatózni fogsz, ahogyan a vak tapogatózik a homályban. Utaidon nem jársz szerencsével, sőt elnyomott és kifosztott leszel majd mindenkor, és nem segít rajtad senki.

30 Eljegyzel magadnak egy asszonyt, de más férfi közösül vele. Házat építesz, de nem te költözöl bele, szőlőt telepítesz, de nem te veszed hasznát.

31 Marhádat szemed láttára vágják le, de te nem eszel belőle, szamaradat elrabolják, és nem kerül vissza hozzád, juhaidat ellenségeidnek adják, és nem segít rajtad senki.

32 Fiaid és leányaid más nép hatalmába kerülnek, te meg csak nézed, és epekedsz utánuk mindennap, de nem tehetsz semmit.

33 Földed termését és mindazt, amiért fáradoztál, olyan nemzet eszi meg, amelyet nem ismersz, és mindig csak elnyomott és eltiport leszel.

34 Megtébolyodsz attól, amit szemeddel látnod kell.

35 Megver azÚrtetőtől talpig rosszindulatú fekélyekkel, a térdeden, a combodon, amelyekből nem tudsz kigyógyulni.

36 Elhurcoltat azÚrkirályoddal együtt, akit magad fölé állítasz, egy olyan néphez, amelyet nem ismertél sem te, sem atyáid, és más, kőből és fából készült isteneket kell ott majd szolgálnod.

37 Elborzadva, példálózva, maró gúnnyal fognak emlegetni azok a nemzetek, amelyekhez elhajt majd téged azÚr.

38 Sok magot viszel ki a mezőre, de keveset takarítasz be, mert felfalja a sáska.

39 Szőlőskerteket ültetsz és művelsz, de bort nem iszol, szőlőt sem szedsz, mert megeszi a féreg.

40 Határaidon belül olajfáid lesznek mindenütt, de nem kened magad olajjal, mert lehullanak a bogyók.

41 Születnek fiaid és leányaid, de nem lesznek a tieid, mert fogságba kell menniük.

42 Minden fádat és termőfölded gyümölcsét megeszi a féreg.

43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.

44 Ő fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, ő lesz az úr, te pedig a szolga.

45 Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérni fognak téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, azÚrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.

46 Intő jel és csoda gyanánt lesznek azok rajtad és utódaidon mindenkor.

47 Nem szolgáltál Istenednek, azÚrnak örömmel és jó szívvel, amikor bőven volt mindened;

48 éhezve és szomjazva, meztelenül és mindenben szűkölködve szolgálod majd ezért ellenségeidet, akiket rád bocsát azÚr. Vasigát tesz a nyakadra, míg el nem pusztít téged.

49 Rád hoz majd azÚrmessziről, a föld széléről egy népet, amely lecsap rád, mint a saskeselyű; olyan nemzetet, amelynek a nyelvét nem érted,

50 vad tekintetű nemzetet, amely nem kíméli az öreget, és nem kegyelmez a gyermeknek sem.

51 Megeszi állataid ivadékát és a földed termését, amíg ki nem pusztulsz. Nem hagy neked semmit a gabonából, a mustból és az olajból, teheneid elléséből és nyájaid szaporulatából, amíg tönkre nem tesz téged.

52 Ostrom alá veszi minden városodat, míg egész országodban le nem omlanak a magas és erőssé tett kőfalak, amelyekben bízol; ostrom alá veszi minden városodat egész országodban, amelyet neked adott Istened, azÚr.

53 Megeszed majd méhed gyümölcsét, fiaidnak és leányaidnak a húsát, akiket ad neked Istened, azÚr– az ostrom és szorongattatás idején, amikor az ellenséged szorongat majd téged.

54 A leggyengédebb és legelkényeztetettebb ember is irigyen néz testvérére, szeretett feleségére és még életben maradt fiaira,

55 hogy ne kelljen adnia egyiküknek se fiainak a húsából, amelyet eszik, mivel nem maradt egyebe az ostrom és szorongattatás idején, amikor az ellenséged szorongatja majd minden városodat.

56 Még az a gyengéd és elkényeztetett asszony is, aki olyan elkényeztetett és finomkodó volt, hogy a lábával sem akarta érinteni a földet, irigyen néz szeretett férjére, fiára és leányára,

57 ha a méhlepényére gondol, amely elment tőle, és a gyermekére, akit megszült, mert titokban ezeket eszi meg, amikor mindenéből kifogy az ostrom és szorongattatás idején, amikor ellenséged ostromolja városaidat.

58 Ha nem tartod meg és nem teljesíted ennek a törvénynek minden igéjét, amely meg van írva ebben a könyvben, és ha nem féled Istenednek, azÚrnak dicsőséges és félelmetes nevét,

59 akkor azÚrdöbbenetes csapásokat küld majd rád és utódaidra; nagy és tartós csapásokat, súlyos és tartós betegségeket.

60 Rád hozza Egyiptom minden nyavalyáját, és rád ragad mindaz, amitől irtózol.

61 Mindenféle olyan betegséget és csapást is rád hoz majd azÚr, amelyek nincsenek megírva ebben a törvénykönyvben, míg csak ki nem pusztulsz.

62 És bár olyan sokan voltatok, mint égen a csillag, kevesen maradnak meg közületek, mert nem hallgattál Istenednek, azÚrnak a szavára.

63 És ahogyan örömét lelte azÚrabban, hogy jót tehetett veletek, és megszaporított benneteket, ugyanúgy leli majd örömét abban is azÚr, hogy tönkretesz és kipusztít benneteket. Kigyomlálnak benneteket arról a földről, ahova bementek, hogy birtokba vegyétek.

64 Szétszéleszt téged azÚraz összes nemzet közé a föld egyik szélétől a másikig, és ott majd más, kőből és fából készült isteneket kell szolgálnod, akiket nem ismertél sem te, sem atyáid.

65 De még azok között a népek között sem lelhetsz majd nyugalmat, nem lesz egyetlen hely sem, ahol megállapodhatsz. Rettegő szívet, szomorú szemet és csüggedt lelket ad neked ott azÚr.

66 Hajszálon függ majd az életed, riadozni fogsz éjjel és nappal, és nem érezheted az életed soha biztonságban.

67 Reggel azt mondod: Bárcsak este volna! Este meg azt mondod: Bárcsak reggel volna! Mert rettegés tartja fogva szívedet amiatt, amit látnod kell.

68 Visszavisz téged azÚrhajókon Egyiptomba azon az úton, amelyről azt mondtam neked, hogy nem látod meg többé. Ott kínálgatjátok majd magatokat ellenségeiteknek rabszolgának és rabszolganőnek, de nem vesz meg majd titeket senki.

69 Ezeknek az igéknek az alapján kötött szövetséget Mózes azÚrparancsára Izráel fiaival Móáb földjén, azon a szövetségen kívül, amelyet a Hóreben kötött velük.

—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/DEU/28-bc9ef3d82d2af026feb63ab66455075c.mp3?version_id=920—