Efezus 5

A világosság gyermekeiként járjatok!

1 Legyetek tehát Isten követői mint szeretett gyermekei,

2 és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként.

3 Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó,

4 se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség, mert ez nem illik, hanem inkább a hálaadás.

5 Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége Krisztus és Isten országában.

6 Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait.

7 Ne vegyetek tehát részt ezekben!

8 Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei.

9 A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.

10 Ítéljétek meg tehát, mi az, ami kedves az Úrnak,

11 és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket.

12 Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen,

13 de mindaz, amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá lesz.

14 Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világosság. Ezért mondja:

„Ébredj fel, aki alszol,

támadj fel a halálból,

és felragyog neked a Krisztus.”

Az alkalmas idő

15 Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen,

16 kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.

17 Éppen ezért ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.

Igazi ünneplés

18 Ne részegedjetek meg bortól, amelyben pusztulás van, hanem teljetek meg Lélekkel,

19 mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak,

20 és adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.

Házastársak intése

21 Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében.

22 Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak,

23 mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője.

24 De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben.

25 Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte,

26 hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje;

27 így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen.

28 Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti.

29 Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat,

30 minthogy tagjai vagyunk az ő testének.

31 „Az ember ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.”

32 Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom.

33 De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.

—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/EPH/5-63d73f0ea976496e1a090d85f14cef48.mp3?version_id=920—

Efezus 6

Szülők és gyermekek intése

1 Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes.

2 „Tiszteld apádat és anyádat”: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik,

3 mégpedig ez: „hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön”.

4 Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.

A szolgák és uraik intése

5 Szolgák! Félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek földi uraitoknak, olyan tiszta szívvel, mint Krisztusnak.

6 Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből,

7 jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek,

8 mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól, akár szolga, akár szabad.

9 Ti pedig, urak, ugyanígy bánjatok velük, hagyjátok a fenyegetést, mivel tudjátok, hogy él a mennyekben az Úr, aki nekik is, nektek is Uratok, és aki nem személyválogató.

Isten fegyverzetének felöltése

10 Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében.

11 Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben.

12 Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.

13 Éppen ezért vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok.

14 Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját,

15 sarut húzva lábatokra, készen a békesség evangéliuma hirdetésére.

16 Vegyétek fel mindezekhez a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát.

17 Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely Isten beszéde.

18 Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által, és legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve valamennyi szentért;

19 és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát,

20 amelynek követe vagyok bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell.

Befejezés, áldáskívánás

21 Azért pedig, hogy ti is megtudjátok, mi van velem, és hogyan élek, mindent elmond nektek Tükhikosz, az Úrban szeretett testvér és hű diakónus,

22 akit éppen azért küldtem hozzátok, hogy értesüljetek helyzetünkről, és megvigasztalja szíveteket.

23 Békesség a testvéreknek és szeretet hittel együtt az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól!

24 A kegyelem legyen mindazokkal, akik el nem múló szeretettel szeretik a mi Urunkat, Jézus Krisztust. Ámen.

—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/EPH/6-9f94df583d5d19b0ed8c4c7ad7dd1488.mp3?version_id=920—

Galata 1

Címzés, üdvözlés

1 Pál apostol – aki nem emberektől, nem is emberek által kapta elhívását, hanem Jézus Krisztus által, és az Atya Isten által, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül –

2 és a velem levő testvérek mindnyájan: Galácia gyülekezeteinek.

3 Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és a mi Urunk Jézus Krisztustól,

4 aki önmagát adta bűneinkért, hogy kiszabadítson minket a jelenlegi gonosz világból Istennek, a mi Atyánknak akarata szerint.

5 Övé a dicsőség örökkön-örökké. Ámen.

Nincs más evangélium

6 Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok,

7 pedig nincsen más evangélium. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát.

8 De ha még mi magunk vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amelyet mi hirdettünk, átkozott legyen!

9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Pál nem embertől vette át az evangéliumot

10 Most tehát az embereket akarom meggyőzni vagy Istent? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.

11 Tudtotokra adom, testvéreim, hogy az evangélium, amelyet én hirdettem, nem embertől való,

12 mert én nem embertől vettem, nem is tanítottak rá, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából kaptam.

13 Mert hallottátok, hogyan éltem egykor a zsidóság körében, hogy féktelenül üldöztem az Isten egyházát, és pusztítottam azt.

14 És a zsidó hithűségben sok kortársamat felülmúltam népem körében, minthogy fölöttébb buzgó rajongója voltam atyáim hagyományainak.

15 De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott és kegyelme által elhívott,

16 hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a népek között, nem tanácskoztam testtel és vérrel.

17 Nem is mentem fel Jeruzsálembe azokhoz, akik előttem lettek apostolokká, hanem azonnal elmentem Arábiába, azután ismét visszatértem Damaszkuszba.

18 Majd három esztendő múlva felmentem Jeruzsálembe, hogy meglátogassam Kéfást, és nála maradtam tizenöt napig.

19 De az apostolok közül nem láttam mást, csak Jakabot, az Úr testvérét.

20 Amit pedig nektek írok, íme, Isten színe előtt mondom, hogy nem hazugság.

21 Azután elmentem Szíria és Kilikia vidékére.

22 Júdea keresztyén gyülekezetei azonban személy szerint nem ismertek engem.

23 Csupán ezt hallották: „Aki egykor üldözött minket, most hirdeti azt a hitet, amelyet valamikor pusztított.”

24 És dicsőítették énértem Istent.

—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/GAL/1-8ce2d18c886be844aff3ad5921d26775.mp3?version_id=920—

Galata 2

Pált az apostolok elismerik Jeruzsálemben

1 Azután tizennégy esztendő múlva ismét felmentem Jeruzsálembe Barnabással, és magammal vittem Tituszt is.

2 Kinyilatkoztatástól indíttatva mentem fel, és eléjük tártam az evangéliumot, amelyet a népek között hirdetek, mégpedig külön a tekintélyesek elé, nehogy hiába fáradjak, és hogy eddigi fáradozásom se legyen hiábavaló.

3 Még a velem lévő Tituszt sem kényszerítette senki arra, hogy körülmetélkedjék, noha ő görög volt,

4 a befurakodott áltestvérek kedvéért sem, akik csak azért férkőztek be közénk, hogy kikémleljék szabadságunkat, amelyet Krisztus Jézusban kaptunk, és így szolgává tegyenek minket.

5 Ezeknek egy pillanatra sem engedtünk, hogy az evangélium igazsága megmaradjon számotokra.

6 Azok pedig, akik tekintélyeseknek számítanak – hogy a múltban mik voltak, azzal nem törődöm; Isten nem nézi az ember személyét –, azok a tekintélyes személyek engem semmire sem köteleztek.

7 Ellenkezőleg: elismerték, hogy rám van bízva a körülmetéletlenség evangéliuma, mint ahogyan Péterre a körülmetélésé.

8 Mert aki munkálkodott Péter által a körülmetéltek közötti apostolságban, az munkálkodott énáltalam is a népek között.

9 És amikor Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adott kegyelmet, megállapodásul kezet adtak nekem és Barnabásnak, hogy mi a népekhez menjünk, ők pedig a körülmetéltekhez.

10 Csak azt kérték, hogy emlékezzünk meg a szegényekről; ez az, amit én igyekeztem is megtenni.

Pál vitája Péterrel Antiókhiában

11 Amikor pedig Kéfás Antiókhiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mivel okot adott arra, hogy megfeddjem.

12 Mielőtt ugyanis odajöttek néhányan Jakabtól, együtt evett a pogányokból lett hívőkkel. Amikor pedig azok megérkeztek, visszahúzódott és elkülönült, mert félt a zsidók közül való hívőktől.

13 Képmutató módon viselkedett vele együtt a többi zsidó is, úgyhogy képmutatásukba még Barnabás is belesodródott.

14 De amikor láttam, hogy nem az evangélium igazságának megfelelő egyenes úton járnak, mindnyájuk előtt ezt mondtam Kéfásnak: „Ha te zsidó létedre pogány módra és nem zsidó módra élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokás szerint éljenek?”

Megigazulás a Jézus Krisztusban való hit által

15 Mi, akik zsidónak születtünk, és nem pogányok közül való bűnösök vagyunk,

16 tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit és nem a törvény cselekvése által, mert a törvény cselekvése által nem igazul meg egy ember sem.

17 Ha pedig Krisztusban keresve megigazulást, magunk is bűnösnek bizonyulunk, akkor talán Krisztus a bűn szolgája? Szó sincs róla!

18 Mert ha ismét felépítem, amit leromboltam, saját magamat nyilvánítom törvényszegőnek.

19 Mert én meghaltam a törvény által a törvénynek, hogy Istennek éljek.

20 Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.

21 Nem vetem el Isten kegyelmét: mert ha a törvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába halt meg.

—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/GAL/2-ee697e5747d9ea25d8c029dc96547cae.mp3?version_id=920—

Galata 3

A galaták is a hit hallásából kapták a Lelket

1 Ó, esztelen galaták, ki igézett meg titeket, akiknek szeme előtt úgy írtuk le Jézus Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg?

2 Csak azt szeretném megtudni tőletek: a törvény cselekvése alapján kaptátok-e a Lelket, vagy a hit igéjének hallása alapján?

3 Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben akarjátok befejezni?

4 Hiába tapasztaltatok ilyen nagy dolgokat? Ha így volna, valóban hiába.

5 Tehát az, aki a Lelket adja nektek, és hatalmas erőkkel munkálkodik közöttetek, vajon a törvény cselekedetei vagy a hit igéjének hallása által teszi-e ezt?

Ábrahám a hit példája

6 Így van megírva: „Ábrahám hitt Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.”

7 Értsétek meg tehát, hogy akik hitből valók, azok Ábrahám fiai.

8 Mivel pedig előre látta az Írás, hogy Isten a népeket hit által igazítja meg, előre hirdette ezt az evangéliumot Ábrahámnak: „Általad nyer áldást a föld minden népe.”

9 Eszerint a hitből valók nyernek áldást a hívő Ábrahámmal.

10 Mert a törvény cselekedeteiben bízók átok alatt vannak, amint meg van írva: „Átkozott mindenki, aki nem marad meg abban, amiről meg van írva a törvény könyvében, hogy azt kell cselekedni.”

11 Az pedig nyilvánvaló, hogy törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, mert „az igaz ember hitből fog élni”.

12 A törvény pedig nem hitből van, hanem „aki cselekszi, az fog élni általa”.

13 Krisztus megváltott minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: „Átkozott, aki fán függ” –,

14 azért, hogy Ábrahám áldása Jézus Krisztusban a népeké legyen, és hogy a Lélek ígéretét hit által megkapjuk.

15 Testvéreim, emberi módon szólok: a megerősített végrendeletet, még ha emberé is, senki sem teheti érvénytelenné, vagy nem toldhatja meg.

16 Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus.

17 Ezt pedig így értem: azt a szövetséget, amelyet korábban megerősített Isten, a négyszázharminc esztendő múlva keletkezett törvény nem teszi érvénytelenné, vagyis ez nem törli el az ígéretet.

18 Mert ha a törvény alapján van az örökség, akkor már nem az ígéret alapján volna; Ábrahámnak viszont ígéret által ajándékozta azt Isten.

A törvény nevelőnk Krisztusig

19 Mi tehát a törvény? A bűnök miatt adatott, amíg eljön az utód, akinek az ígéret szól. A törvényt angyalok közölték közbenjáró által.

20 Közbenjáróra nincs szükség, ahol nincs két fél. Isten pedig egy.

21 A törvény tehát az ígéretek ellen van? Szó sincs róla! Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes életet adni, valóban a törvény alapján volna a megigazulás.

22 De az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusba vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek.

23 Mielőtt pedig eljött a hit, a törvény őrzött bennünket, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig.

24 Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg.

25 De miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve.

26 Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.

27 Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra.

28 Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.

29 Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök.

—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/GAL/3-20815ad233c3779f5527d91566fc22b1.mp3?version_id=920—

Galata 4

Krisztus által Isten fiai vagyunk

1 Azt mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek,

2 hanem gyámok és gondozók felügyelete alatt áll az apa által megszabott ideig.

3 Így mi is, amikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve szolgaságra.

4 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve,

5 hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.

6 Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abbá, Atyám!”

7 Úgyhogy már nem vagy szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is.

Óvás a visszaeséstől

8 Amikor pedig még nem ismertétek Istent, olyan isteneknek szolgáltatok, amelyek valójában nem azok.

9 Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan lehetséges az, hogy ismét visszatértek az erőtlen és szegény elemekhez, akiknek ismét szolgálni akartok?

10 Aggódva figyeltek a napokra, a hónapokra, az évszakokra és az esztendőkre.

11 Attól félek, hogy talán hiába fáradoztam értetek.

Emlékeztetés a galaták első szeretetére

12 Testvéreim, kérlek titeket: legyetek olyanok, mint én, mert én is olyan vagyok, mint ti. Semmivel sem bántottatok meg.

13 Hiszen tudjátok, hogy az első alkalommal testi erőtlenségemben hirdettem nektek az evangéliumot,

14 és ti mégsem estetek abba a kísértésbe, hogy engem testi erőtlenségem miatt megvessetek vagy megutáljatok, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust.

15 Hova lett a ti boldogságotok? Mert bizonyságot teszek rólatok, hogy ha lehetett volna, a szemeteket is kivájtátok és nekem adtátok volna.

16 Most pedig az ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek?

17 Nem jó szándékkal buzgólkodnak értetek, hanem el akarnak titeket tőlem szakítani, hogy aztán értük buzgólkodjatok.

18 Helyes az, ha valaki mindenkor a jóért buzgólkodik, és nem csak akkor, amikor ott vagyok közöttetek,

19 gyermekeim, akiket újra fájdalmak között szülök meg, amíg kiformálódik bennetek Krisztus.

20 Szeretnék azonban most ott lenni nálatok, és más hangon beszélni veletek, mert bizonytalanságban vagyok felőletek.

Hágár és Sára a két szövetség példája

21 Mondjátok meg nekem ti, akik a törvény uralma alatt akartok lenni, nem halljátok, mit mond a törvény?

22 Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyik a rabszolganőtől, a másik a szabad asszonytól.

23 De a rabszolganőtől való csak test szerint született, a szabad asszonytól való viszont az ígéret által.

24 Ez képes beszéd, mert ezek az asszonyok két szövetséget jelentenek. Az egyik a sínai-hegyi szövetség, amely szolgaságra szül: ez Hágár.

25 Mert Hágár a Sínai-hegy Arábiában, megfelel a mostani Jeruzsálemnek, amely szolgaságban van fiaival együtt.

26 De a mennyei Jeruzsálem szabad: ez a mi anyánk.

27 Mert meg van írva: „Ujjongj, te meddő, aki nem szültél, vigadj és örvendj, aki nem vajúdtál, mert több a gyermeke az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak.”

28 Ti pedig, testvéreim, Izsák módjára az ígéret gyermekei vagytok.

29 De amint akkor a test szerint született üldözte a Lélek szerintit, úgy van ez most is.

30 De mit mond az Írás? „Űzd el a rabszolganőt és a fiát, mert nem örökölhet együtt a rabszolganő fia a szabad asszony fiával.”

31 Ezért tehát, testvéreim: mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony gyermekei vagyunk.

—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/GAL/4-759b5d75c021948b9a6fa8e4f7c98bde.mp3?version_id=920—

Galata 5

Az igazi szabadság a szeretetben való szolgálat

1 Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.

2 Íme, én, Pál mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ nektek.

3 De ismét bizonyságot teszek minden embernek, hogy aki körülmetélkedik, köteles az egész törvényt megtartani.

4 Ha törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestetek.

5 Mi ugyanis a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét.

6 Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit.

7 Eddig jól futottatok: ki akadályozott meg titeket abban, hogy az igazságnak engedelmeskedjetek?

8 Ez a félrevezetés nem attól van, aki hív titeket.

9 Egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti.

10 Én bizalommal vagyok irántatok az Úrban, hogy egyáltalán nem fogtok másképp gondolkodni; de aki megzavar titeket, el fogja venni büntetését, bárki legyen is az.

11 Engem pedig, testvéreim, ha még mindig a körülmetélkedést hirdetem, miért üldöznek? Hiszen akkor megszűnik a kereszt botránya.

12 Bárcsak ki is metszetnék magukat, akik lázítanak titeket!

13 Mert ti, testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak.

14 Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.”

15 Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, el ne emésszétek egymást!

A test cselekedetei és a Lélek gyümölcse

16 Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek.

17 Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek.

18 Ha pedig a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt.

19 A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás,

20 bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás,

21 irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.

22 A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség,

23 szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.

24 Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt.

25 Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint.

26 Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők.

—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/GAL/5-d2cabb40e56f5202546a249a19f46f96.mp3?version_id=920—

Galata 6

Krisztus törvényének betöltése

1 Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél!

2 Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét.

3 Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát.

4 Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval.

5 Mert mindenki a maga terhét hordozza.

6 Akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját.

7 Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is:

8 mert aki a maga testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet.

9 A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.

10 Ezért tehát, amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.

Pál saját kezével írt zárósorai

11 Nézzétek, mekkora betűkkel írok nektek a saját kezemmel!

12 Akik testi értelemben akarnak tetszést aratni, azok kényszerítenek titeket arra, hogy körülmetélkedjetek, csak azért, hogy Krisztus keresztjéért ne üldözzék őket.

13 Mert akik körülmetélkednek, maguk sem tartják meg a törvényt, hanem azért akarják a ti körülmetélkedéseteket, hogy a ti testetekkel dicsekedhessenek.

14 Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára.

15 Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem számít, sem a körülmetéletlenség; hanem csak az új teremtés.

16 Békesség és irgalmasság mindazoknak, akik e szabály szerint élnek, és Isten Izráelének!

17 Ezentúl senki se okozzon nekem fájdalmat, mert én Jézus bélyegeit hordozom a testemen!

18 A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel, testvéreim. Ámen.

—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/GAL/6-f09177bc591bb0389ecda1c620ff4961.mp3?version_id=920—

2Korinthus 1

Címzés, üdvözlés

1 Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola és Timóteus testvér: Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, és egész Akhájában valamennyi szentnek:

2 Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.

Hálaadás a vigasztalásért

3 Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene,

4 aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket.

5 Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által a mi vigasztalásunk is.

6 Ha szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég erős ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is szenvedünk.

7 A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is.

8 Mert azt akarjuk, testvéreim, hogy tudjatok arról a nyomorúságról, amely Ázsiában ért minket: rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk.

9 Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat;

10 aki ilyen halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít,

11 mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a ránk áradt kegyelemért sokan sokféleképpen mondjanak értünk hálaadást.

Pál megokolja látogatásának elhalasztását

12 Mert ez a mi dicsekvésünk, amelyről lelkiismeretünk bizonyságot tesz, hogy Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban, kiváltképpen pedig közöttetek.

13 Mert nem írunk nektek mást, mint amit olvastok és meg is értetek, sőt remélem, hogy teljesen meg fogtok érteni,

14 ahogyan részben meg is értettetek minket: mert ti velünk dicsekedtek, amiképpen mi is veletek a mi Urunk Jézus napján.

15 Ezzel a bizodalommal akartam már előbb hozzátok menni, hogy másodszor is részesüljetek a kegyelemben.

16 Azután tőletek akartam átmenni Makedóniába, és Makedóniából ismét hozzátok menni, hogy ti bocsássatok útra Júdeába.

17 Amikor tehát ezt akarom, vajon könnyelmű vagyok-e? Vagy amit tervezek, emberi módon tervezem, vagy hogy énnálam az „igen” egyszersmind „nem” is?

18 Isten a tanúm, hogy beszédünk nálatok nem volt „igen” és „nem”.

19 Mert az Isten Fia, Krisztus Jézus, akit közöttetek hirdettünk, én magam, Szilvánusz és Timóteus, nem lett „igen”-né is meg „nem”-mé is, hanem az „igen” valósult meg őbenne.

20 Mert Istennek minden ígéretére őbenne van az igen, és ezért általa mondunk áment Isten dicsőségére.

21 Isten pedig, aki minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken,

22 pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe.

Pál könnyhullatással írt levele

23 Én pedig Istent hívom tanúbizonyságul magam mellett, hogy irántatok való kíméletből nem mentem még el Korinthusba.

24 Mert nem akarunk uralkodni a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk örömötöknek, mivel szilárdan álltok a hitben.

—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/2CO/1-f7fbaec50bf101e3c1aab6448d3cdd93.mp3?version_id=920—

2Korinthus 2

1 Elhatároztam tehát magamban, hogy nem megyek hozzátok ismét szomorúsággal.

2 Mert ha megszomorítlak titeket, akkor ki vidámít meg engem, hacsak nem az, akit én megszomorítok?

3 Azért is írtam erről, hogy amikor megérkezem, ne érjen szomorúság azok miatt, akiknek örülnöm kellene, mert meg vagyok győződve arról, hogy az én örömöm mindnyájatoké.

4 Mert sok gyötrődés és szívbeli szorongás között, sok könnyhullatással írtam nektek, nem azért, hogy megszomorodjatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amely igen erős énbennem irántatok.

Pál megszomorítójának bűnbánata

5 Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem – hogy ne túlozzak – részben titeket mindnyájatokat is.

6 Elég az ilyennek az a büntetés, amelyet a többség mért rá.

7 Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, hogy a túlságosan nagy szomorúság valamiképpen meg ne eméssze az ilyet.

8 Ezért kérlek titeket, tanúsítsatok iránta szeretetet.

9 Mert levelemet azért is írtam, hogy meggyőződjem megbízhatóságotokról: vajon mindenben engedelmesek vagytok-e.

10 Akinek pedig ti megbocsátotok, annak én is megbocsátok. Mert amit én megbocsátottam, ha volt mit megbocsátanom, az tiértetek volt Krisztus színe előtt, hogy rá ne szedjen minket a Sátán.

11 Az ő szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk.

Pál Tróászban és Makedóniában

12 Amikor pedig megérkeztem Tróászba Krisztus evangéliumának hirdetésére, bár az Úr kaput nyitott előttem,

13 nem volt nyugalma lelkemnek, mivel nem találtam Titusz testvéremet. Ezért elbúcsúztam tőlük, és elmentem Makedóniába.

14 De hála legyen Istennek, aki Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt.

15 Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére az üdvözülők és az elkárhozók között:

16 ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre. De ki alkalmas erre?

17 Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem mint akik tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztusban.

—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/2CO/2-799f75c416c13ce52e608be23ae768b7.mp3?version_id=920—