Ábrahám hit által igazult meg 1 Mit mondjunk tehát, mit ért el Ábrahám, a mi ősatyánk a saját erejéből? 2 Ha ugyanis Ábrahám cselekedetekből igazult volna meg, akkor volna mivel dicsekednie, de nem Isten előtt. 3 De mit mond az Írás? „Hitt Ábrahám Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.” 4 Aki fáradozik, annak […]
Monthly Archives: October 2017
Róma 5
A megigazulás megbékélés Istennel 1 Mivel tehát megigazultunk hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. 2 Őáltala járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk Isten dicsőségében. 3 Sőt, dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, 4 az állhatatosság a […]
Róma 6
Keresztség és új élet 1 Mit mondjunk tehát? Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem? 2 Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne? 3 Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? 4 A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a […]
Róma 7
Többé nem vagyunk a törvény uralma alatt 1 Vagy nem tudjátok, testvéreim, pedig a törvényt ismerőkhöz szólok, hogy a törvény addig uralkodik az emberen, amíg él? 2 Például a férjes asszony is, amíg él a férje, hozzá van kötve a törvény szerint, de ha meghal a férje, akkor felszabadul a törvény hatálya alól, amely a […]
Róma 8
Akik Krisztusban vannak, Lélek szerint járnak 1 Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak, 2 mert az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. 3 Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor bűnért […]
Róma 9
Pál fájdalma népe miatt 1 Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentlélek által, 2 hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet. 3 Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, az én testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett, 4 akik izráeliták, akiké a […]
Róma 10
A törvényből és a hitből való igazság 1 Testvéreim, én szívemből kívánom, és könyörgök értük Istenhez, hogy üdvözüljenek. 2 Mert tanúskodom mellettük, hogy Isten iránti buzgóság van bennük, de nem a helyes ismeret szerint. 3 Mert azzal, hogy Isten igazságát nem értették meg, hanem a maguk igazságát igyekeztek érvényesíteni, nem engedelmeskedtek Isten igazságának. 4 Mert […]
Róma 11
Isten nem vetette el Izráelt 1 Azt kérdem tehát: Elvetette Isten az ő népét? Szó sincs róla! Hiszen én is izráelita vagyok, Ábrahám utódai közül, Benjámin törzséből. 2 Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott. Vagy nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor Isten előtt vádat emel Izráel ellen: 3 „Uram, […]
Róma 12
Az okos istentisztelet 1 Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, 2 és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. A kegyelmi ajándékok sokfélesége és a gyülekezet […]
Róma 13
Minden hatalom Istentől van 1 Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett. 2 Aki tehát nem engedelmeskedik a hatalomnak, az Isten rendelkezésével fordul szembe; akik pedig szembefordulnak vele, azok maguknak köszönhetik ítéletüket. 3 Mert nem a jó cselekedet miatt kell félni az elöljáróktól, hanem […]