Dániel 11

1 Mert én is mellette álltam a méd Dárius uralkodásának első évében: erősítettem és támogattam. Egyiptom és Szíria harca az uralomért 2 Most pedig elmondom neked a való igazságot: Íme, ezután még három király következik Perzsiában, majd a negyedik mindegyiknél nagyobb gazdagságra tesz szert. Amikor aztán gazdagsága révén megerősödik, mindent megmozgat majd a görög birodalom […]

Dániel 12

Jövendölés a próbatétel végéről és a feltámadásról 1 Abban az időben eljön Mihály, a nagy vezér, aki a te néped mellett áll. Nyomorúságos idő lesz az, amilyen nem volt, mióta népek vannak, addig az időig. De abban az időben megmenekül néped, mindaz, aki be lesz írva a könyvbe. 2 Azok közül, akik a föld porában […]