Cselekedetek 21

Pál útja Milétosztól Jeruzsálemig 1 Amikor elbúcsúztunk tőlük, útnak indultunk, és egyenes irányban haladva Kószba érkeztünk, másnap Rodoszba, onnan pedig Patarába. 2 Ott találtunk egy Föníciába induló hajót: beszálltunk és elhajóztunk. 3 Miután Ciprust megpillantottuk, és bal kéz felől elhagytuk, Szíria felé tartottunk, és kikötöttünk Tíruszban, mert a hajó ott tette ki a rakományát. 4 […]

Cselekedetek 22

Pál beszéde a néphez 1 Férfiak, testvérek és atyák, hallgassátok meg védekezésemet, amelyet most hozzátok intézek! 2 Mikor hallották, hogy héber nyelven szól hozzájuk, még jobban elcsendesedtek. Aztán így folytatta: 3 Én zsidó ember vagyok, a kilikiai Tarzuszban születtem, de ebben a városban növekedtem fel, Gamáliél lábainál kaptam nevelést az ősi törvény szigora szerint, Isten […]

Cselekedetek 23

Pál beszéde a nagytanács előtt 1 Pál rátekintett a nagytanácsra, és így szólt: Testvéreim, férfiak, én teljesen tiszta lelkiismerettel szolgáltam Istennek mind e mai napig. 2 Anániás főpap ekkor megparancsolta a mellette állóknak, hogy üssék szájon. 3 Pál ekkor így szólt hozzá: Megver téged az Isten, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy ítélkezz felettem a […]

Cselekedetek 24

Pált vádolják Félix előtt 1 Öt nap múlva azután lement Anániás főpap néhány vénnel meg egy Tertullusz nevű ügyvéddel, és panaszt tettek a helytartónál Pál ellen. 2 Amikor behívták, Tertullusz így kezdte vádolni: 3 Nagy békességet biztosítasz számunkra, nagyra becsült Félix, és üdvös változások történnek népünk javára a te gondoskodásod folytán. Ezt mindenkor és mindenütt […]

Cselekedetek 25

Fesztusz Jeruzsálemben 1 Amint Fesztusz megérkezett a tartományba, három nap múlva felment Cézáreából Jeruzsálembe. 2 Ott a zsidók főpapjai és vezetői panaszt tettek Pál ellen, és kérték, 3 hogy – bár Pál ezt nem akarja – a kedvükért vitesse Pált Jeruzsálembe. Mert azt a tervet szőtték ellene, hogy megölik útközben. 4 Fesztusz azonban azt felelte, […]

Cselekedetek 26

Pál beszéde Agrippa előtt 1 Agrippa erre így szólt Pálhoz: Megengedjük, hogy szólj a magad mentségére. Akkor Pál kinyújtotta a kezét, és védőbeszédet mondott: 2 Boldognak tartom magam, Agrippa király, hogy mindazok ellen, amikkel a zsidók vádolnak, ma előtted védekezhetem, 3 mert te kiváló ismerője vagy a zsidók minden szokásának és vitás kérdéseinek. Kérlek azért, […]

Cselekedetek 27

Pált Rómába viszik 1 Miután úgy határoztak, hogy hajón Itáliába szállítanak bennünket, átadták Pált a többi fogollyal együtt a császári csapatból való Júliusz nevű századosnak. 2 Azután felszálltunk egy adramittiumi hajóra, amely Ázsia tartomány partvidékének kikötőibe készült, és elindultunk. Velünk volt a makedón Arisztarkhosz is Thesszalonikából. 3 Másnap befutottunk Szidónba. Júliusz emberségesen bánt Pállal, és […]

Cselekedetek 28

Pál Málta szigetén 1 Miután megmenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy Máltának hívják ezt a szigetet. 2 A barbárok nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk, mert tüzet raktak, és a ránk zúduló eső és a hideg miatt mindnyájunkat befogadtak. 3 Amikor Pál összegyűjtött egy csomó rőzsét, és a tűzre tette, a meleg miatt egy vipera bújt ki […]