Mózes hálaadó éneke
1 Akkor ezt az éneket énekelte Mózes Izráel fiaival együtt azÚrnak:
Éneket mondok azÚrnak, mert igen felséges,
lovat lovasával a tengerbe vetett.
2 Erőm és énekem azÚr,
megszabadított engem.
Ő az én Istenem, őt dicsőítem,
atyám Istene, őt magasztalom.
3 AzÚrvitéz harcos, „azÚr” az ő neve.
4 Szekereit, hadát
a fáraónak tengerbe vetette,
válogatott, legjobb harcosai
belevesztek a Vörös-tengerbe.
5 Elborította őket a mélység,
kőként szálltak a mélybe.
6 Jobbod,Uram, dicső az erőtől,
jobbod,Uram, szétzúzza az ellenséget.
7 Nagy fenséggel elsöpröd támadóidat.
Ha elszabadul haragod, megemészti őket, mint tarlót a tűz.
8 Haragod szelétől föltornyosultak a vizek,
gátként megálltak a futó habok.
Megmerevedett a mélység a tenger szívében.
9 Üldözöm, megvan! – így szólt az ellenség.
– Zsákmányt osztok mindjárt, kitöltöm a bosszúmat rajtuk.
Kardomat kirántom ellenük, kezemmel kiirtom őket.
10 Rájuk fújtál szeleddel, s elborította őket a tenger.
Mint ólom merültek el a hatalmas vízben.
11 Kicsoda olyan az istenek között,
mint te,Uram?
Kicsoda olyan felséges szentségében,
félelmetes dicső tetteiben, csodákat cselekvő, mint te?
12 Kinyújtottad jobbodat,
és elnyelte őket a föld.
13 Hűségesen terelgeted
e megváltott népet,
erőddel vezeted őt szent hajlékodba.
14 Hallják a népek, s beleremegnek,
fájdalomban vonaglanak Filisztea lakói.
15 Megrémülnek majd Edóm fejedelmei,
Móáb hatalmasait rettegés fogja el,
kétségbeesik Kánaán minden lakosa.
16 Rettentő félelem szakad rájuk,
hatalmas karodtól néma kővé válnak,
míg átvonul a néped,Uram,
míg átvonul ez a nép, amelyet kiváltottál.
17 Beviszed, és elülteted őket örökségednek hegyén,
melyet lakóhelyednek készítettél,Uram,
a szent helyen, Uram, mit kezed tett szilárddá.
18 AzÚruralkodik örökkön-örökké!
19 Amikor a fáraó lovai a harci kocsikkal és a lovasokkal együtt a tengerbe értek, azÚrvisszafordította rájuk a tenger vizét, Izráel fiai azonban szárazon mentek át a tenger közepén.
20 Ekkor Mirjám prófétanő, Áron nővére dobot vett a kezébe, és a többi asszony is mind kivonult utána dobolva és körtáncot járva.
21 Mirjám így énekelt előttük:
Énekeljetek azÚrnak, mert igen felséges,
lovat lovasával a tengerbe vetett!
A keserű víz édes lesz Márában
22 Ezután útnak indította Mózes Izráelt a Vörös-tengertől, és Súr pusztája felé vonultak. Már három napja mentek a pusztában, és nem találtak vizet.
23 Megérkeztek Márába, de a márái vizet nem tudták meginni, mert keserű volt. Ezért is nevezték el azt a helyet Márának.
24 Ekkor zúgolódni kezdett a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Mit igyunk?
25 Ő pedig azÚrhoz kiáltott segítségért, és azÚrmutatott neki egy fát. Azt beledobta a vízbe, és édessé vált a víz.
Ott adott azÚrrendelkezést és törvényt a népnek, és ott tette próbára őket.
26 Ezt mondta: Ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, azÚrnak szavára, és azt teszed, amit ő helyesnek lát, figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelkezését, akkor nem bocsátok rád egyet sem azok közül a bajok közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam. Mert én, azÚrvagyok a te gyógyítód.
27 Azután elérkeztek Élimbe. Tizenkét forrás volt ott, és hetven pálmafa. Ott ütöttek tábort a víz mellett.
—https://cdn-youversionapi.global.ssl.fastly.net/audio-bible-youversionapi/169/32k/EXO/15-eb4568e98c4792ba04a4d738e030cd77.mp3?version_id=920—